Programok

Városnézés

Az idei városnézésen kicsit borongós volt az idő, ennek ellenére azonban teljes elszántsággal vetettük bele magunkat az óváros nyüzsgő utcáin való sétálásba. Brogyányi Mihálytól megtudhattuk, hogyan működött régen egy fürdőhelyiség, hogyan választották el egymástól a kádakat függönyökkel, és hogy a tehetősebbeknek bizony még fürdető nő is jutott. Bejártunk néhány egyedi történettel rendelkező utcácskát. Azóta más érzés elsétálni az épületek előtt, az embernek eszébe jutnak a kedves történetek; például az ördögről, aki farkával a falra festett, vagy éppen az inas fiúról, aki megdermedt szégyenében, mert meztelen volt, amikor meglátta Mátyás királyt. Mialatt mi sétáltunk lassan besötétedett és a hideg is egyre agresszívabb lett, így muszáj volt kicsit lerövidíteni a bámészkodást, és megmelegedni a Zöldiben. Jövőre gyertek ti is, hogy megismerjétek a várost, amelyben a diákéveiteket töltitek.

 

(Szászi Fanni)

Magyarbuli

A Magyarbuli híre még Kassáig is eljutott, így rengeteg más tagszervezet képviselői is jelen voltak a szemeszternyitó partin, akikre nem is számítottunk. Köszi a jelenlétet! Nektek is köszönhető, hogy szeptember 27-én egy fergeteges buli kerekedett a Majestic Music Clubban. DJ Peter ezúttal is jól megtáncoltatta a népet, a táncparkett ugyanis tele volt a denszelő partizni vágyókkal, így hajnali négyig meg sem álltunk. Akinek pedig reggel valamilyen zh-ja volt, vagy alvás nélkül próbálkozott, vagy beteget jelentett. Legközelebb november 23-án várunk benneteket, ezúttal egy tematikus magyarbulival. Kövessetek és lájkoljatok bennünket! Részletek hamarosan…

 

(Reczai Lilla)

Szemeszternyitó gyűlés

A sör és a csocsó emléke megmaradt bennünk a Szemeszternyitó gyűlésen is, amelyre szeptember 21-én került sor, a pozsonyi Casino épületében (Klariská 7.), ahol egyébként a JAIK mellett a Diákhálózat és a Szakkollégium is székel. Rövid beszámolókat hallhattunk többek között Cseh Andreától, a JAIK újdonsült elnökasszonyától, Žiaček Noémitől, a Selye János Klub (SEJK) vezetőjétől és Kotiers Rózától, a Diákhálózat elnökétől. Mindannyian röviden bemutatták a szervezetüket, beszéltek a programjaikról és jövőbeli terveikről. Aki volt a Gímesi Művelődési Táborban, ugyan nem sok újdonságot hallhatott, de kárpótlásképpen megannyi új emberrel találkozhatott az eseményen. A beszámolók után következhetett a jól bevált kártyázás, amely mellől ezúttal sem hiányozhatott a borocska. A kíváló hangulat legközelebb is garantált.

 

(Reczai Lilla)

Elsős sörözés

Újra eljött a szeptember, és ezzel együtt az egyetemek kapuit is kitárták a hallgatók előtt. Természetesen azonban nem csak a tanulásról szólhat ez a szemeszter sem, ugyanis a József Attila Ifjúsági Klubban megkezdtük szervezői tevékenységünket. A szemeszter első hetében, szeptember 19-én, Első(s) sörözést rendeztünk, amelyre – nagy örömünkre – rengeteg elsőéves egyetemista ellátogatott. Persze nemcsak ifjú padavanok leptek meg bennünket a Machnáč nevezetű vendéglátóipari-egységben, hanem sok régi arccal is találkozhattunk. Folyt a sör, pörögtek  csocsóbábuk, az emberek megbeszélték, mi történt a nyáron, és (reméljük) mindenki remekül érezte magát. Várunk benneteket legközelebb is!

 

(Reczai Lilla)